Több mint két évtizede koptatom a mechanikus billentyűzeteket, túléltem a betárcsázós modemek szívbe markoló sivítását, és annyi túlárazott, hype-olt tech-vackot, illetve lélektelen mozgóképes fércművet láttam a süllyesztőben landolni, hogy egy kisebb szervertermet meg tudnék tölteni a filmes csalódásaimmal. Engem már rohadtul nehéz megvenni egy fókuszcsoportok által kilúgozott előzetessel, pláne, ha egy eredetileg 2019-es 4chan fórumról indult creepypasta megfilmesítéséről van szó. Amikor kiderült, hogy az A24 stúdió zöld lámpát és egy vaskos csekket adott a mindössze húszéves Kane Parsonsnak, hogy a 2022-es YouTube-os rövidfilmjeiből egész estés mozit faragjon, a fél szakma csak fáradtan ásított. Joggal vártuk a menetrendszerű borzalmat: egy újabb CGI-jal teletömött, műanyag jumpscare-fesztivált.

A kilencvenes évek végén a nyomdaszagú, vaskos magazinok hasábjain amikor először találkoztunk a Pokémon-jelenséggel, a legtöbbünk számára ez kimerült a sárga villámpatkányban, a gyűjtögetős kártyákban és a rajzfilmsorozat meglehetősen repetitív epizódjaiban. Az átlagos magyar játékos, aki a Quake, a Doom vagy a StarCraft gépzsíros, kompetitív arénáiban edződött, hajlamos volt egy lenéző mosollyal elintézni a Game Boy apró, monokróm kijelzőjén futó zsebszörnyes kalandokat.